Back to top

Napló

Elsődleges fülek

Városi rendezvények

Gyomaendrődöt nemcsak természeti adottságai teszik méltán népszerűvé, számtalan érdeklődőt és kiállítót vonzanak az évenkénti rendezvények is. A Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál, a Nemzetközi Halfőzőverseny, a „Bogrács Napja” Paprikáskrumpli-főző Verseny és Gyomaendrődi Disznótoros és Böllér Pálinka Verseny országos és határon túli jellegük mellett a legjobb helyi és régiós értékeket is felvonultatják. A kulináris rendezvényeket kiegészítve évről évre számos más szórakoztató program is várja az érdeklődőket; ilyenek a hagyományosan megtartott Nemzetközi Volkswagen "BOGÁR" Találkozó, a Viharsarok Kupa országos kajakverseny és a Szent István-napi lovas felvonulás. A több hazai és Kárpát-medencei népzenei együttes részvételével megvalósuló Suttyomba Népzenei Fesztivál Magyarország és szomszédos országainak népzenei kultúráját hivatott bemutatni.


Gyomaendrőd város kulturális, szórakoztató és általános programajánlója. Az adott esemény részletei a program nevére kattintva tekinthetőek meg. Amennyiben tudomása van olyan programról, ami még nem szerepel a rendezvénynaptárunkban, vagy netán már szerepel benne, de bővebb információval tud szolgálni, küldje el nekünk.
Új programok beküldése itt.

Kizárólag gyomaendrődi programokat / rendezvényeket áll módunkban közölni.


2017. április 26. (szerda)
11:00 - 17:00
I. Torta- és Süteménysütő verseny
Körös Látogatóközpont
I. Torta- és Süteménysütő verseny
2017. április 27. (csütörtök)
11:00 - 17:00
I. Torta- és Süteménysütő verseny
Körös Látogatóközpont
I. Torta- és Süteménysütő verseny
14:00 - 16:00
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
Városháza nagyterme
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
2017. április 28. (péntek)
08:00 - 11:00
Véradás!
Szent Antal Népház
10:00 - 18:00
XIV. Gyomaendrődi Tudományos Néprajzi Konferencia
Szent Antal Népház
XIV. Gyomaendrődi Tudományos Néprajzi Konferencia
11:00 - 17:00
I. Torta- és Süteménysütő verseny
Körös Látogatóközpont
I. Torta- és Süteménysütő verseny
2017. április 29. (szombat)
09:00 - 23:00
XIX. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál
Szabadság tér
XIX. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál
11:00 - 17:00
I. Torta- és Süteménysütő verseny
Körös Látogatóközpont
I. Torta- és Süteménysütő verseny
17:00 - 18:30
Megyei II. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzés
Gyomai futballpálya
Megyei II. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzés
2017. április 29. (szombat) - 2017. április 30. (vasárnap)
21:00 - 05:00
Harang 7 ÉVES! /Óriási Szülinapi Buli/
Harang Söröző
2017. április 30. (vasárnap)
09:00 - 23:00
XIX. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál
Szabadság tér
XIX. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál
10:00 - 13:00
II. Békés Megyei Diák Kupa - Kajak - Kenu verseny
KSI SE Kajak - Kenu Vízi és Szabadidő központ
II. Békés Megyei Diák Kupa - Kajak - Kenu verseny
11:00 - 17:00
I. Torta- és Süteménysütő verseny
Körös Látogatóközpont
I. Torta- és Süteménysütő verseny
13:00 - 14:30
Megyei II. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzés
Gyomai futballpálya
Megyei II. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzés
2017. május 01. (hétfő)
09:00 - 19:00
XIX. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál
Szabadság tér
XIX. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál
2017. május 03. (szerda)
18:00 - 20:00
Galaktika Baráti Kör
Kállai Ferenc Kulturális Központ
2017. május 11. (csütörtök)
07:00 - 08:30
Szent László gyalogzarándoklat Gyomaendrőd-Nagyvárad
Szent Imre Katolikus Templom
Szent László gyalogzarándoklat Gyomaendrőd-Nagyvárad
2017. május 14. (vasárnap)
06:00 - 12:00
Országos állat- és kirakodóvásár
Endrődi városrész
Országos állat- és kirakodóvásár
2017. május 25. (csütörtök)
14:00 - 16:00
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
Városháza nagyterme
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
2017. június 07. (szerda)
18:00 - 20:00
Galaktika Baráti Kör
Kállai Ferenc Kulturális Központ
2017. június 10. (szombat)
07:30 - 20:00
"Bogrács Napja" XV. Paprikás Krumplifőző Verseny
Rózsahegyi Ház melletti szabad területen
"Bogrács Napja" XV. Paprikás Krumplifőző Verseny
2017. június 11. (vasárnap)
06:00 - 12:00
Országos állat- és kirakodóvásár
Endrődi városrész
Országos állat- és kirakodóvásár
2017. június 29. (csütörtök)
14:00 - 16:00
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
Városháza nagyterme
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
2017. július 05. (szerda)
18:00 - 20:00
Galaktika Baráti Kör
Kállai Ferenc Kulturális Központ
2017. július 07. (péntek) - 2017. július 08. (szombat)
16:30 - 02:00
22. Körösladányi Napok
Körösladány
2017. július 08. (szombat) - 2017. július 09. (vasárnap)
10:00 - 03:00
22. Körösladányi Napok
Körösladány
2017. július 09. (vasárnap)
06:00 - 12:00
Országos állat- és kirakodóvásár
Endrődi városrész
Országos állat- és kirakodóvásár
15:00 - 23:00
22. Körösladányi Napok
Körösladány
2017. július 14. (péntek)
18:30 - 23:00
Dévaványai Városnapok
Dévaványa
2017. július 15. (szombat) - 2017. július 16. (vasárnap)
18:00 - 03:00
Dévaványai Városnapok
Dévaványa
2017. július 16. (vasárnap)
17:30 - 23:00
Dévaványai Városnapok
Dévaványa
2017. augusztus 02. (szerda)
18:00 - 20:00
Galaktika Baráti Kör
Kállai Ferenc Kulturális Központ
2017. augusztus 03. (csütörtök)
19:00 - 22:00
XXI. Nemzetközi Volkswagen "BOGÁR" Találkozó és Busz Party
Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping
XXI. Nemzetközi Volkswagen "BOGÁR" Találkozó és Busz Party
2017. augusztus 04. (péntek)
19:00 - 23:59
XXI. Nemzetközi Volkswagen "BOGÁR" Találkozó és Busz Party
Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping
XXI. Nemzetközi Volkswagen "BOGÁR" Találkozó és Busz Party
2017. augusztus 05. (szombat)
10:00 - 23:59
XXI. Nemzetközi Volkswagen "BOGÁR" Találkozó és Busz Party
Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping
XXI. Nemzetközi Volkswagen "BOGÁR" Találkozó és Busz Party
2017. augusztus 06. (vasárnap)
11:00 - 11:30
XXI. Nemzetközi Volkswagen "BOGÁR" Találkozó és Busz Party
Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping
XXI. Nemzetközi Volkswagen "BOGÁR" Találkozó és Busz Party
2017. augusztus 13. (vasárnap)
06:00 - 12:00
Országos állat- és kirakodóvásár
Endrődi városrész
Országos állat- és kirakodóvásár
10:00 - 22:00
Túri Vásár
Mezőtúr
2017. augusztus 31. (csütörtök)
14:00 - 16:00
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
Városháza nagyterme
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
2017. szeptember 06. (szerda)
18:00 - 20:00
Galaktika Baráti Kör
Kállai Ferenc Kulturális Központ
2017. szeptember 08. (péntek)
16:30 - 23:00
XX. Szarvasi Szilvanapok
Szarvas
2017. szeptember 09. (szombat) - 2017. szeptember 10. (vasárnap)
10:00 - 02:00
XX. Szarvasi Szilvanapok
Szarvas
2017. szeptember 10. (vasárnap)
06:00 - 12:00
Országos állat- és kirakodóvásár
Endrődi városrész
Országos állat- és kirakodóvásár
10:00 - 14:00
XX. Szarvasi Szilvanapok
Szarvas
2017. szeptember 28. (csütörtök)
14:00 - 16:00
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
Városháza nagyterme
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
2017. október 04. (szerda)
18:00 - 20:00
Galaktika Baráti Kör
Kállai Ferenc Kulturális Központ
2017. október 08. (vasárnap)
06:00 - 12:00
Országos állat- és kirakodóvásár
Endrődi városrész
Országos állat- és kirakodóvásár
2017. október 26. (csütörtök)
14:00 - 16:00
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
Városháza nagyterme
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
2017. november 01. (szerda)
18:00 - 20:00
Galaktika Baráti Kör
Kállai Ferenc Kulturális Központ
2017. november 12. (vasárnap)
06:00 - 12:00
Országos állat- és kirakodóvásár
Endrődi városrész
Országos állat- és kirakodóvásár
2017. november 30. (csütörtök)
14:00 - 16:00
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
Városháza nagyterme
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
2017. december 06. (szerda)
18:00 - 20:00
Galaktika Baráti Kör
Kállai Ferenc Kulturális Központ
2017. december 10. (vasárnap)
06:00 - 12:00
Országos állat- és kirakodóvásár
Endrődi városrész
Országos állat- és kirakodóvásár
2017. december 16. (szombat)
18:00 - 22:00
II. Karácsonyi Mulatság
Szent Antal Népház
II. Karácsonyi Mulatság
2017. december 21. (csütörtök)
14:00 - 16:00
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés
Városháza nagyterme
Gyomaendrőd Város Önkormányzati Képviselő-testületi ülés

A naptár mentése iCalendar-fájlként!

Add to My Calendar

Letöltés / megnyitás

  • (Megjegyzés: Az ikon segítségével az egyes programokat vagy akár az egész programot hozzáadhatja saját Google, Outlook, iCal naptárához.)