Szent Antal Népház

Közigazgatás, intézmény

Endrődön a mai Szent Antal Népházat Katolikus Népháznak nevezték régen. A neve a falon a mai napig Déryné Művelődési Ház. 1930. május 9-én nyitotta meg kapuit, falai között 1945-ig élénk közművelődési élet folyt, ezt követően inkább politikai szervezkedéseknek adott helyet. A közművelődési könyvtár 1952. január 24-én kezdte meg működését az épületben. A telek -ami jelenleg a Blaha Lujza utca 21. sz. alatt található- és annak környéke alacsony fekvésű. A talaj itt ingoványos, nedves volt, ezért sokáig nem építették be. Csernus Mihály 1923 és 1945 között Endrőd apátplébánosa volt, országgyűlési képviselő is egyben, ő vetette fel, hogy a falunak művelődési házra van szüksége. A tulajdonos erre a célra felajánlotta a telket, az egyház pedig felépítette rá a község első emeletes épületét. Az apátplébános jó minőségű építőanyagokat felhasználva kiváló mesterekkel dolgoztatott. Az épület homlokzatára felkerült a katolikusok jelképe, a kereszt is. Az intézmény kulturális programoknak ad helyet, illetve igyekszik összefogni a város civil szervezeteit. Az Endrődi Gazdakör, a Cukorbetegek Clubja, a Szent Imre Alapítvány, a Jóga kör a rendszeres foglalkozásaik mellett egyre több előadást és szakmai rendezvényt hoznak a házba.

A Szent Antal Népházat 2011. január 1-től a Közművelődési, Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény (KKSZI) működteti. 

A népházban működő civil csoportok:

  • Cukorbetegek Klubja (havonta)
  • Gyomaendrődi Sakk-kör
  • I.sz. Nyugdíjas Klub Egészség Kör (havonta)
  • Endrődi Gazdakör (kéthetente)
  • Jóga (hetente)
  • KDNP (havonta)

Népház - Endrődi Közöségi Ház 2016. január 31-ig, majd 2016. február 1-jétől Szent Antal Népház.

Intézményvezető: dr. Szonda István

Nyitvatartás
hétfő: 8:00-16:00
kedd: 8:00-16:00
szerda: 8:00-16:00
csütörtök: 8:00-16:00
péntek: 8:00-16:00
szombat: Zárva
vasárnap: Zárva

A nyitva tartási időn kívül, valamint munkaszüneti és ünnepnapokon előzetes egyeztetés alapján tartunk nyitva.

Kapcsolat
Cím
5500 Gyomaendrőd, Blaha Lujza utca 21.
Telefon
Térkép
Koordináták: 46.928072, 20.773154
Fürdőtől: 4.96 km
Városközponttól: 4.71 km
Vasútállomástól: 3.67 km
Utolsó frissítés dátuma:
Tartalom azonosító: 625

Kapcsolódó programok

2024. április 20. (szombat)

 
 
Néprajzi Konferencia
Szent Antal Népház
2024. április 25. (csütörtök)

 
 
Szent László gyalogzarándoklat Gyomaendrőd-Nagyvárad
Szent Imre Katolikus Templom
Szent László gyalogzarándoklat Gyomaendrőd-Nagyvárad
2024. szeptember 07. (szombat)

 
 
 
 
Szilvalekvárfőző nap
Szent Antal Népház

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó cikkek

Elmúlt felhívások, közlemények

Elmúlt események

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!