Kondorosi csárda

Fürdőtől: 20.12 km
Városközponttól: 20.29 km
Vasútállomástól: 18.80 km

Az 1784-ben épült barokk csárda csonkakontyos oromzatú, nádfedeles, alápincézett, földszintes, ív-pillérsoros tornácos épület.
A hosszdongás borospince, harántdongás pálinkáspince, fölötte ivó, szabadkéményes konyha van. Az épületet 1984 - 1986 között állították helyre. A kondorosi csárda első épülete 1750 körül épült a Kondorosi-pusztán, nyolc út találkozásánál. A betyárok kedvelt találkozóhelye volt. A helyiek szerint Rózsa Sándor, a híres betyár is gyakran járt benne.

Ma helyreállított formában látható az épület pincéje, padlása és a jellegzetes, az egykori betyárok bújtatására használt kéményjárata. A legenda szerint alagút kötötte össze a mai Csárdaszállás határában álló Szentjánosi csárdával. Jellemző, hogy a hatóságok vele szemben építették föl a zsandárlaktanyát (az épület ma polgármesteri hivatal). A zsandárok nemcsak a betyárokat figyelték, hanem a Batthyány-kastélyban időnként összegyűlő, ellenzéki érzelmű nemeseket is.
A kondorosi csárdát neves személyiségek örökítették meg írásaikban: Petőfi, Arany, Jókai, Móricz és Erkel Ferenc is. Arany János A betyár című versének versszaka országosan ismert műdallá vált: Kondorosi csárda mellett / Gulya, ménes ott delelget: / Csárdabeli szép asszonynál / Bort iszik az öreg bojtár.

Kondorosi csárda
Kondorosi csárda
Kondorosi csárda
Kondorosi csárda
Kondorosi csárda
Kondorosi csárda
Nyitva tartás

Bejelentkezéssel látogatható.

Kapcsolat
Cím: 
5553 Kondoros, Hősök útja 23.
Telefon: 
+36 (66) 388910
Koordináták: 46.758875, 20.795504

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!