Back to top

Templárius Alapítvány

Kategória: 

A Templomos Lovagrend Magyarok Preceptóriája által alapított Templárius Alapítvány.
1997 - 2017 JUBILEUMI ÉV – „LÉLEKKEL EURÓPÁÉRT”

A Templomos Lovagrend Magyarországi Praeceptória lovagjai 1997. szeptember 30-án a következő céllal alapították a Templárius alapítványt, mely civil szervezet felelős a Lovagrend eseményeit és programjait pályázatokkal segíteni és támogatni:

Az alapítvány célja:

  • lehetőséget adni a határon túl élő és a világon szétszórt magyar fiatalok számára, hogy Magyarországot és annak kultúráját, népét, eredetét megismerjék és közösségi kapcsolatokat teremtsenek
  • közreműködni a magyar fiatalok szabadidő eltöltésének megteremtésében, ösztönözni a kedvezményes turizmust, a hazai és a nemzetközi szakmai és jószolgálati kapcsolatokat
  • hozzájárulni az ifjúság önismeretének, magyarságtudatának kibontakoztatásához, védeni érdekeit
  • támogatni és szervezni az iskolán kívüli nemzetközi cserekapcsolatokat, segíteni a gyermekek egészséges testi és lelki fejlődését, az ehhez szükséges feltételek megteremtését
  • karitatív tevékenysége keretében támogatni a rászorulókat anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt
  • védeni, támogatni és ápolni a magyar népi hagyományokat és szokásokat
  • kapcsolatot teremteni és együttműködni a Templomos Lovagrend Magyar Preceptóriájával rendszeres találkozók során és közös rendezvények szervezésével
  • az alapítvány minden párttól független, pártokat sem közvetlenül, sem közvetve nem támogat, vagyona ilyen célokra semmilyen körülmények között sem használható fel.

A fenti célok eléréséhez az alapítvány anyagi eszközei igénybevételével, a rendelkezésre álló szellemi kapacitással és minden, a jogszabályok által megengedett eszközzel járul hozzá.

Kuratóriumi elnöke:
Fr. Ungvölgyi János

Templárius Alapítvány
Templárius Alapítvány
Kapcsolat
Cím: 
5502 Gyomaendrőd, Martos Flóra utca 5.
Telefon: 
+36 (30) 2940650
Utolsó frissítés dátuma: 2017/03/09
Tartalom azonosító: 5175
Koordináták: 46.9339502, 20.7942462

Felhívás, közlemény


Kapcsolódó cikkek

Templárius Alapítvány elmúlt programjai


Oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!