Felnőtt Magyar Köztársaság Kupa: bronz és 7. hely

Beküldés: | Módosítva:
Szerző: Gyomaendrődi J…

Cikkek

Sűrű volt a program a Gyomaendrődi Judo Klub sportolóinak, hiszen az elmúlt hétvégén két rangos versenyt is rendeztek Budapesten. A szombati ifi válogatóról Siroki Ibolya aranyéremmel a nyakában jött haza mint arról korábban már beszámoltunk. 2011. január 30-án vasárnap a felnőttek Magyar Köztársaság Kupája került megrendezésre, ahol két versenyző képviselte a klubot. Nyitrai Sándor a 100 kg-osok mezőnyében a 7. helyen végzett, míg Siroki Ibolya az előző napi fáradsággal izmaiban is tudta hozni a tőle mostmár elvárható érmet, hiszen a női 70 kg-os mezőnyben ismét 3. lett. Bár hivatalos rangsort a Magyar Judo Szövetség nem szokott kiadni, de az általános pontszámítási rendszerben számolva Csinci a felnőtt rangsorelső, holtversenyben egy szintén fiatal és tehetséges sportolóhölgyel együtt.

Ismét nem volt szerencséje a sorsolással Nyitrai Sándornak, hiszen a mezőny kiemelkedő versenyzőjével (Ledényi Levente) kellett megküzdenie első mérkőzésén s bár nem adta olcsón a bőrét a vigaszágra került, ahol a 7. helyen végzett.

Siroki Ibolya hosszú hétvégét tudhat maga mögött. Szombaton az ifjúsági korosztályban (saját korosztálya) kellett megküzdenie az őt megillető válogatott kerettagságért vasárnap pedig vállalta a felnőtt mezőnyben való indulást is. Az egész hétvégén jó teljesítményt nyújtó ifjú hölgy első mérkőzését rövid időn belül ipponnal nyerte. A döntőbe jutásért sokat tapasztalt felnőtt versenyző állt vele szemben a szőnyegen. Csinci hamar előnyt is szerzett ellene majd hosszú ideig meggyőző fölénnyel őrizte is előnyét, ám saját technikájában megtört és a rutinos ellenfél kihasználta ezt a hibát, így a döntő helyett ezúttal is a bronzéremért küzdhetett a gyomaendrődi sportoló. A harmadik helyért vívott csatában az előző rangsorverseny 2. helyezettje várt Siroki Ibolyára. A mérkőzést 15 másodperc alatt eldöntötte, hiszen gyönyörű válldobással legyőzte ellenfelét.

A női 70 kg-os rangsor az eddigi versenyek alapján:

Helyezés / Név / Egyesület / 2011.01.22. - Felnőtt - ORV / 2011.01.30. - Felnőtt - MKK / Összes pont:
1. Siroki Ibolya - Gyomaendrőd - 4 - 4 - 8
-. Kalydi Patrícia - Szentesi Pollák DSE - 4 - 4 - 8
3. Mihovics Szabina - Nagykanizsa - 7 - - - 7
-. Nagy Annamária - Leányvár - 5 - 2 - 7
-. Diviki Barbara - Leányvár - Titán - 2 - 5 - 7
-. Szabó Franciska - Leányvár - Üstökös - - 7 - 7
7. Nagy Olga - Bajai JC - 2 - - - 2
-. Zupkó Noémi - Leányvár - 0 - 2 - 2
9. Zakócs Franciska - Nagykanizsa - 0 - - - 0

A pontszámítás:
1. hely: 7 pont; 2. hely: 5 pont; 3. hely: 4 pont; 5. hely: 2 pont; 7. és 9. hely: 0 pont

Edzői vélemény: Elmondható, hogy ez a hétvége is sikeres volt a Gyomaendrődi Judo Klub szempontjából. Versenyzőim teljesítették a tőlük elvárható szintet. Nyitrai Sándor még csak kóstolgatja az I. osztályú mezőnyt s még sok rutint kell szereznie. Ennek ellenére nem játszik alárendelt szerepet még a legjobb versenyzők ellen sem. Technikailag még sokat kell fejlődnie, de még van ideje rá.

Csinci ismét bebizonyította hogy felnőtt a komoly kihívásokhoz. Szombaton nagyon nehéz győzelmet aratott, mondom ezt azért mert elvárt aranyérmet nyert s köztudott, hogy nagyon nehéz a kötelező eredményt elérni. Vasárnap hasonlóan jó teljesítményt nyújtott és az egész hétvégén egy hibát ejtett s bár ez a döntőbe került azért hatalmas fegyvertény hogy mostmár sorozatban szállítja a felnőtt versenyekről az érmeket. Szintén fontos kiemelni, hogy olyan súlycsoportban versenyzik, ahol rendszeresen a legnagyobb a létszám és igen sűrű a mezőny, így még értékesebbek az eredményei.

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.