Gyomaendrődi siker a XXXVI. Országos Halfőző Versenyen

Beküldés: | 3 hozzászólás | Módosítva:
Szerző: admin

Cikkek

Augusztus 28-án az ország legjobb halfőzőinek versenyén vettünk részt a Fish-Coop Kft szponzorálásával Fertőújlakon.
Rajtunk kívül még a Körösi Halász Szövetkezet szponzorálásával részt vett 4 versenyző is. Hárskúti János és felesége Szarvasról, valamint Mészáros Pál és felesége Cibakházáról. Ők is arany elismerést kaptak az ételeikért.

Háromféle halételt készítettünk, ebből kettő ételt - a szokásos halászlevet és a halas-sültes fatányéros ételt - készítettünk versenyre.
Több mint 10 éve járjuk az országot a különböző versenyek által,d e ilyen átütő sikert eddig még nem sikerült elérnünk.
Most sikerült az, amire már régen vágytam, a halas-sültes fatányéros étellel elnyertük a zsűri tetszését, és megkaptuk a maximálisan elérhető 100 pontot, és a 2002-ben alapított vándorserleget "Az ország legjobb halfőzője" címmel, melyet 1 évig a magaménak tudhatok.
Állandó fő segítőm és főzőm Pap Ferenc.
Ezen kívül lányaim Ildikó és Gyöngyi és párjaik segítették a munkámat, a siker tehát közös.
A halas-sültes tálon többek között törpeharcsagombóc, szalonnás pontypogácsa és harcsanyárs is szerepelt, ami a zsűrinek is nagyon bejött.

Köszönöm mindenkinek aki segítette a munkámat, a gyomaendrődi szponzoraimnak is külön köszönetemet szeretném kifejezni!

Üdvözlettel: Jenei László

Kapcsolódó képek

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Permalink - Kovács Béla küldte be 2010. 09. 02., cs – 12:11 időpontban

További sok sikereket és egészséget kíván Laci bácsinak a Kovács család Endrődről.

11 év 3 hónap

Permalink - Gyöngyi Jenei küldte be 2010. 09. 02., cs – 13:38 időpontban

Szép volt Papa!!!
A csúcson kell abbahagyni,de nem hiszel nekem!

11 év 3 hónap

Permalink - Gyöngyi Jenei küldte be 2010. 09. 02., cs – 13:39 időpontban

Szép volt Laci bácsi!

A csúcson kell abbahagyni,mondom.....