Jubileumi Sajt- és Túrófesztivál Gyomaendrődön

Beküldés: | Módosítva:
Szerző: admin

Cikkek

2013. április utolsó hétvégéjén került megrendezésre Gyomaendrődön a jubileumi, XV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál. A rendezvény alapvetően a tavalyi év tematikáját hozta, a bevált Hősök útjai helyszínen. A pénteki előestén a nyitó műsorszámokat követően fáklyás felvonulás, majd a Körös Kajak Sportegyesület lampionos vízi bemutatója következett a közeli holtágon. Idén lézer-show pótolta az elmúlt évi látványos tűzijátékot.

XV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Szombaton kezdetét vette a színes forgatag: talán a tavalynál több árust lehetett látni. A sajtok mellett borokat, pálinkákat, sőt kifejezetten egészségjavító biotermékeket (lekvárokat, gyógynövényes szörpöket, stb.) is lehetett vásárolni. Bár a program szerint méztermelők is kiállítottak, sajnos az elmúlt években kedvencünkké avanzsált Berényi Mézt idén nem találtuk meg.
A színpadi fellépőket felsorolni is nehéz lenne, a legtöbben talán Keresztes Ildikó és az Abrakazabra műsorára voltak kíváncsiak. Sajnos a színpadi világítás szemfájdító volt (egyenetlenül túlvilágított), ami érdemtelenné tetté a huzamosabb fotózásra.
A Fesztiválon meglepően sok külföldre elvándorolt gyomaendrődivel is találkoztunk. A nagy rendezvények látogatottságát növeli, hogy a távolra szakadt régi ismerősök, barátok egyfajta találkozási pontként használják őket.
A népszerű gyomaendrődi rendezvényen jelen voltunk néhányszor pár órát, megörökítettük az árussorok forgatagát, egy-egy vékony szeletet a három napos rendezvényből - a teljesség igénye nélkül írásunk és képgalériánk ezt mutatja be.

Cikk és fotó: www.gyomaendrod.com


Látványos éjszakai vízi bemutató Gyomaendrődön

Április 26-án, Gyomaendrődön megkezdődött a XV. Sajt- és Túrófesztivál.
A pénteki nap záró programjaként a Körös Kajak Sportegyesület tartott vízi bemutatót.
A rendezvény helyszínéről induló fáklyás felvonulás a Révzugi holtág partján, a Járási Hivatal mögött ért véget. A nézők itt gyülekeztek, és várták a lampionos bemutatót.
22 óra után pár perccel felhangzott a zene, és a Gyomaendrődi Víziszörnyek mécsesekkel kivilágított sárkányhajója kidugta a fejét a holtág fölött átívelő híd lábai között. Orbán József pirotechnikus segítségével a sárkány tüzet is okádott, azaz kisebb tűzijátékokkal tette látványosabbá a víz közepén kikötő hajót.
Ezután 29 kajakos evezett köréjük, akik hajóikon egy-egy mécsessel nagyon szép fényparádéval szórakoztatták a nézőket.
A kajakosok műsora Tótka Sándor, Kovács Gábor és Kovácsné Kozma Diána ötletei alapján állt össze, a koreográfiát pedig Tímár Imre tanította be nekik. A fiatal evezősök bő másfél hetet gyakoroltak, de a színvonalas program lebonyolításában szüleik is jelentős szerepet vállaltak.
A körülbelül negyedórás bemutató után a Szolnok-laser igazán lenyűgöző lézershowját láthatta a közönség szintén a víz fölött, melyet az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet támogatott.
A Körös Kajak Sportegyesület a versenyekben elért sikerei mellett most harmadjára mutatta be a vízi sportok ezen szemet gyönyörködtető oldalát is.

Cikk: Kulik Zsuzsa

Kapcsolódó képek

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.