Díjátadó és Magyar Kupa helyezés

Beküldés: | 1 hozzászólás | Módosítva:
Szerző: Gyomaendrődi J…

Cikkek

Mozgalmas napokon vannak túl a Gyomaendrődi Judo Klub sportolói. Január 24-én Békéscsabán vehetett át elismerő díjat a tavalyi év két Országos Diákolimpiai bajnoka a Békés Megyei Diáksport Egyesület jóvoltából megrendezett Diákolimpiai Bajnokok ünnepségén. Hidasi Tamás a Diák "A" korosztály 55 kg-osai között bizonyult a legjobbnak, míg Nagy Zoltán ugyanezen korosztályban a 60 kg-os kategóriában nyert aranyérmet. Büszkék lehetnek a gyomaendrődi judósok, hiszen a városból három kitüntetett közül kettőt delegálhatott az egyesület, s ezen kívül a megyéből csak gyomaendrődi judós vehetett át kitüntetést.

Január 27-én a Felnőtt Magyar Kupán vett részt három sportoló. A legeredményesebb gyomaendrődi ezúttal is Siroki Ibolya volt, bár ezúttal nem sikerült az éremszerzés. A sérülésén már túllépő sportoló hölgy egész héten betegség mellett készült a megmérettetésre és végül vállalta is a szereplést. A teljesítményen azonban sajnos meglátszott a betegség, s így végül a 4. helyig jutott az egy héttel korábbi ezüstérem után. A fiúk (Nyitrai Sándor és Katona Ákos) sajnos nem szereztek pontot.
Varga István edző: Az elismerő díjak átvétele után nagyon büszke lehettem sportolóimra, hiszen kiemelkedő, hogy két diákolimpiai bajnok is van egy egyesületben. Ráadásul judós elismerést nem is adtak át másnak, csak a mi versenyzőinknek. Ami a versenyt illeti, sajnos most nem sikerült olyan jól, mint az előző hétvége. Elsősorban számunkra csak egy felkészülési állomásnak számítanak a felnőtt versenyek, hiszen Csinci még az idei év után is két évig a Junior korosztály tagja lesz. Csinci egész héten betegséggel küszködött, ami a versenyre rá is nyomta a bélyegét. A betegség mellett az új szabályokkal is akadtak gondjaink. Nehéz lesz hozzájuk alkalmazkodni. Az egyik mérkőzésen például egy nagy dobást követően Csincit intették meg szabálytalan fogásért, ahelyett hogy a győztes pontot rakták volna fel a táblára. Sajnos nehezen értelmezhető és nem egyértelmű minden szabály. Igyekszünk folyamatosan foglalkozni ezekkel és javítani a felmerülő problémákat, hibákat. Most egy kis versenyszünet következik az idősebbeknek. Ez az időszak talán elég lesz arra, hogy megbarátkozzunk az új szabályrendszerrel.

Díjátadó és Magyar Kupa helyezés

Kapcsolódó oldalak

Ossza meg ismerőseivel!

Kövess minket a Facebookon!

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Permalink - Anonymous küldte be 2013. 01. 29., k – 07:38 időpontban

A legeredményesebb gyomaendrődi ezúttal is Siroki Ibolya volt.
Végül a 4. helyig jutott????
Nehéz volt!

judoinfo.hu
Magyar-kupa, Budapest,UTE. 2013.01.27

70 KG (4 induló)
1. Szabó Franciska (Leányvár-Egerági Üstökös SE)
2. Salánki Evelin (Ippon Judo Tatabánya)
3. Rábai Boglárka (Leányvár SE)
4. Siroki Ibolya (Gyomaendrőd)